Vaspör
Álló, háromszögű, kékkel vörössel hasított, vörössel és zölddel negyedelt címerpajzs. Jobb pajzsközépen lebegő ezüsttemplom, jobb pajzstalpon két ezüst hullámpólya. (A templom a csatári történelmi templomra emlékeztet, ill. a múltat jelképezi, de utal az alkotó emberre is. A két hullámpólya a patakokat jelképezi.) A bal pajzstalpon lebegő arany szőlőfürt, a bal pajzsközépen lebegő aranytúzok, bal a pajzsfőn aranyközepű, lebegő ezüst heraldikai rózsa (Mária-rózsa). A szőlő a gazdasági növényen túl, az örök körforgás: a halál, az újjászületés szimbóluma. A túzok ősi jelkép, a csatári templom domborművén volt megtalálható: túzok nyelvén rózsákkal. Színek: A vörös az erő, az uralkodás az élet színe, ősi klasszikus nemesi heraldikai szín, IV. László király címerének alapszíne. A kék és a zöld a természet, a nyugalom, a reménység színei. Az ezüst és az arany heraldikai mázak.
Vaspör fekvése és címere
E csodás kis település, kissé eldugva Zala megye északi részén fekszik, Zalaháshágy és Ozmánbük között, északi szomszédja, Hegyháthodász már Vas megye Körmendi járásához tartozik. A településen a Zalacsébtől a 76-os főútig vezető 7412-es út húzódik keresztül. A legközelebbi város Zalalövő. Különálló belterületi településrésze Velence, amely a község centrumától mintegy 4 kilométerre fekszik, délkeleti irányban. Közúton a 74 154-es úton érhető el, amely Zalaháshágy belterületének északi részén ágazik ki a 7412-es útból.
Története, történelmi utalások
A község bár Zala megyéhez tartozik, de a Vasi- Hegyhát tájegység részét képezi. A hegyhát elnevezés, mint földrajzi köznév felszíni formára, tulajdonképpen egy dombháti fennsíkra utal. A hegyhát elnevezés a Vas megye déli részén, a Rábával párhuzamosan futó dombhát egészére ráillene, a terület azonban több kistájra tagozódik. Délnyugati végét az Őrség foglalja el, északkeleti része Kemeneshát néven ismert. A két kistáj közötti területre használatos a Hegyhát elnevezés.
A név viszonylag későn tűnt fel a forrásokban. A 16. század közepén a hegyháti nemesek felsorolásánál a Maráctól Vaspörig terjedő terület kisnemesi falvait említik. A 18-19. századi egyházi igazgatásban is használatos volt az elnevezés. A Hegyháti esperesi kerület a Vasvártól az Örségig terjedő területet jelölte. A Vasi-hegyhát korai története szorosan összekapcsolódik a vármegye kialakulásával. A Hegyháton vezetett ugyanis az a fontos útvonal (középkori néven Olasz út vagy Királyút), amely az ország központjából kiindulva tartott Észak-Itália irányába. Ennek a feltehetően római előzményekkel is rendelkező útvonalnak a védelmére épült fel az un. Római sánc, amely a korai magyar határvédelem egyik belső vonala. Az útvonal nyomvonala bizonyítottan a Vasvártól Gersekarát felé vezető út volt, így feltehetően Vaspör felé folytatódott.
A Hegyhát falvainak története is többnyire az államalapítás korára nyúlik vissza. A kisnemesi családok által lakott falvak feltehetően egykor a vasvári vár birtokai voltak, s a 13- 14. század során kerültek a várjobbágyokból nemesi sorba emelkedő családok kezébe. Magát a Hegyhát területét történeti szempontból leginkább ezek a kisbirtokok emelik ki. A hegyháti útvonal a fontosságát az egész középkoron át megőrizte. Az Itáliába tartó kereskedelemnek a török hódoltság vetett véget. A török megjelenése éles határt húzott a tájegység történetében. A hegyháti falvak a 16.-század végén behódoltak a töröknek, és a közvetlen fenyegetettségnek csak Kanizsa felszabadítása (1690) vetett véget.
A 16-17. századi reformáció a területen nem éreztette hatását, aminek az egyházi birtokok jelentős száma volt az oka. A török hódoltság nem okozott jelentős változást a táj településszerkezetében, a lakosság a nagyobb hadjáratok pusztításait leszámítva lényegében folyamatosnak tekinthető. Az újkorban a területet a nagybirtok túlsúlya jellemezte. A területet egészen a 20. századig a túlnépesedés és az elmaradottság ellen küzdött. Ezen csak némileg változtatott a Festetics birtokok 20. századi felparcellázása.
A földterület hiányának egyik következménye volt a nagy területű, irtásokon kialakított, állandó lakossággal is rendelkező szőlőhegyek elterjedése a 18. században. A terület egyik elmaradottságának oka a város és a piac hiánya. Elmaradottsága miatt a Hegyhát hasonló jellegű természeti értékekben és néprajzi-történeti emlékekben gazdag terület-, mint az Őrség. Értékeit az idegenforgalom máig nem ismerte fel, a Hegyhát, mint elmaradott térség érte meg a rendszerváltozást.
A földrajzi, környezeti adottságok és a hasonló adottságú, jobban ismert területek példája mutatja Vaspör határában, a Zala felé tartó Szélvíz és a Háshágyi-patak térségében is leginkább a dombok vízhez közeli lejtőinek alsó harmadán az újkőkor óta folyamatosan lehettek települések. A legkorábbi – pontosabban nem ismert helyről előkerült – leletek ebből a korszakból származnak Vaspör területén.
A terület az ókorban Salla (Zalalövő) territóriumához tartozott. A főutak a Vaspöri határt ugyan elkerülték, de a Római Birodalom egyik főútja, az Itáliát a Duna-vidékkel összekötő (újkori neve szerint Borostyánkő-útként ismert) főút – a mai 86-os számú főút nyomvonalán – nem messze tőle. Közeli lelőhelyek – temetkezésekből származó leletek utalnak a hunok és az avarok honfoglalás előtti jelenlétére.
Ezeket a magyar településtörténethez képest biztosan létezett előzményeket Vaspör határában – mint településhelyeket – azonban még nem ismerjük. Emiatt nem tudjuk, vajon befolyásolták-e a mai napig folyamatosan követhető településfejlődést.
A szlávok jelenlétére is szép számmal utalnak helynévi adatok a környéken. Szőce, vagy a határba olvadt Csatár neve mindenképp szláv közvetítéssel került a magyarba. A vidék helyneveinek nagyobb része viszont egyértelműen a magyarság korai megtelepedését bizonyítja a környéken.
A környék magyar honfoglalást követő megtelepedést tükröző településekre utaló tárgyi leletei és helynévi adatok bizonyítják, hogy a település már jóval első okleveles említését megelőzően is létezett. Neve a magyar toponímiában igen korainak számító puszta személyneves típushoz tartozik. Vaspör nevéhez több eredettörténet is kapcsolódik.
Egyik szerint a két megye Zala és Vas pereskedett a település hovatartozása kérdésében, innen Vas pör(per) név. Más források szerint esetünkben egy Wasbert – eredetileg német – személynévből lett a magyar Vaspör alak. Az sem kizárt, hogy Szent István kori német lovag áll a falunév hátterében, hasonlóan Hont, Vencsellő (Vecelin) stb. nevéhez. A határba beolvadt Csatár neve jellegzetes „szolgáltató” településre, pajzsgyártók lakóhelyére utal.
Velence neve is jellegzetes. A Velence, Venéce falunevek az észak-itáliai Velence környékéről áttelepített emberek falujára utalnak. A mai közigazgatási területen további középkori települések is lehettek, melyeknek azonban mai tudásunk szerint a korabeli írásos forrásokban nem maradt nyoma.
A település fejlődésének meghatározó tényezője volt a mindenkori útrendszer. A „hagyományos világ” alkonyán, 1806-ban Lipszky János által készített Magyarország térkép szerint Vaspört elkerülték a fontosabb utak. A mai Vaspör első biztos okleveles említése 1323-ból származik. Nem árt azonban felhívni a figyelmet arra, hogy Árpád-kori okleveleinknek – mérvadó becslés szerint – csak körülbelül 1 %-a maradt fenn, így egy-egy okleveles említést a véletlennek tudhatunk be és elvileg semmi akadálya a település akár 2-300 éve már tartó folyamatos létét feltételeznünk akkor, amikor „először” említik.
Vaspör a középkorban a háshágyi plébániához tartozott. Filiális templomát 1554-ben említik. A veszprémi egyházmegye zalai főesperességéből került át 1777-ben a Mária Terézia királynő által alapított szombathelyi egyházmegyébe, annak zalaegerszegi főesperességébe.
A településrendszer nyilvánvalóan középkori eredetű, kialakulása az árpádkorra tehető. Mindhárom középkori település neve (Vaspör,Velence, Csatár) ezekre az időkre vezethető vissza.
A helyi hagyományok szerint Velence azért Vaspör község közigazgatási területének része, mivel a törökdúlás idején – amikor Csatár elpusztult – a lakosság két irányba menekült: Vaspör ill. Velence településekre.
A történeti demográfia számadatainak segítségével képet alkothatunk a lakosság mennyiségi változásairól, ami természetesen kihatott a település belterületének változására is. Első számszerűen biztos adataink a II.József által elrendelt 1787. évi népszámlálás idejéből ismertek. Ekkor Vaspörnek 522 lakosa volt (154 házban). Fényes Elek a 19. század közepén a falu lakosságát akkortájt 350 főre becsülte. A népességszám 1910-ben 778 fő, 1920-ban 819 fő, 1941-ben már 1005 fő volt. A lakosság száma 1990-re, 480 főre csökkent. A jobbágyfelszabadítást követően indult meg nagyobb mértékben a megmaradt földesúri birtokokon a majorok kialakulása. Ezek virágkora a 19. század vége és a 20. század első fele volt. Ezek egyike volt a mára megszűnt Vaspöri- major.
A mai település még mindig őrzi középkori gyökereit, Velence településrész még ma is különálló. Az egykori Csatárból viszont már csak a templom maradt meg, melyet a 2. Világháború után helyreállítottak.
A Vasi-hegyhát hagyományos építkezésmódja a faépítkezés volt. Ezt még a földesúri tiltó rendeletek sem tudták megakadályozni. A falvak jobbágyai még a 18. század közepén is szinte korlátlanul irtották az erdőt szántóföldjeik és szőlőterületeik növelésére. Kíméletesebb építkezési mód volt, ha a ház talapzatát és a fő szerkezeti elemeit készítették csupán bárdolt technikával készült boronából, a falakat vesszőből fonták, és kívül-belül sárral tapasztották. A 18. század derekától a Hegyhát falvainak hagyományos fa- és sövényépületei mellett mind gyakrabban feltűnnek a tömésföldből épült lakóházak. Az égetett agyag viszonylag későn a 19. század második felében vált egyre fontosabb építőanyaggá a paraszti építőkultúrában.
E kortól elterjedt a keresztmestergerendák használata, ami a padlás teherbíró képességét jelentősen növelte. Az épületeket leginkább zsúppal fedték, a zsúptetőket hosszúszárú rozsszalmából készítették, melyet maroknyi kévékbe kötöttek. A cserépfedés a 19. század közepétől nyert teret a falusi építkezéseken. A cseréptetőt fazekasok készítették, egyenes végű sima zsindelyek formájában. A gazdasági épületeknél még sokáig fennmaradt a hagyományos építési mód. A népi építészet kiemelkedő alkotásai a téglából épített, oszlopos tornácok. Virágkoruk a 19. század derekán, a 20. század elején volt. Az épületek gerendákból rótt, deszkával borított oromzatai a 19. század közepétől gazdagon faragottak, nem egy esetben művészien festettek.
Épített értékei
Jézus Szíve-iskolakápolna
Vaspör községnek az 1900 – as évektől nem volt temploma. A Római Katolikus Egyház Klebensberg Kunó miniszter úr működése során épített egyházi iskolát Vaspörben, az 1920 – s évek közepe táján. Ezen iskola egyik külön álló épülete, terme adott otthont a szentmisének. Miután helyben a faharangláb állaga oly mértékben megromlott, hogy már nem volt felújítható, az út mentén álló egyházközségi iskola elé épített a falu egy tégla harangtornyot, melyet összenyitottak az épülettel, ill. attól un. Spanyolfallal választották el.
Hétköznap a teremben oktatás folyt, vasárnap pedig összenyitva a harangtorony alatti kápolnával, szentmise. 2000-ben megszűnt az általános iskola, azóta az épület kizárólag templomként funkcionál. 2003-ban kezdődött az épület felújítása, mely során megemelték a harangtornyot, megfordították az oltárt, és a teljes elektromos hálózat, burkolat és vakolat új felületet kapott.
Pusztacsatár, Nagyboldogasszony templom és zarándokhely
Pusztacsatár Vaspör község külterületén, a Háshágyi patak és a Szélvíz patak egybefolyásánál lévő, lankás erdei tisztáson található ősi, Szűz Mária tiszteletére szentelt kegyhely, zarándokhely.
A Vashegy, a Csatárhegy és a Remete öleli körbe a számos forrás öntözte termékeny völgyet.
A zarándok könnyen bejut e gyönyörű helyre a 76-os főútról, a Vas és a Zala megyék határát jelző tábláktól Ozmánbük községen át. Csatár község neve a pajzskészítők, fegyverkovácsok emlékét őrzi. Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt temploma elődeink hitét és szeretetét hirdeti.
Román stílusban épült tornya, az oltár téglaalapja, a szentély diadalíve, sokszor javított falainak alapjai a középkori plébániatemplom tanúi. Csatárt és Remetét a török hadak pusztították el.
A falu ezután kapta a puszta előnevet. Zarándokhellyé a pusztulás évtizedeiben vált, amikor a török portyázásoktól gyakran zaklatott hívek összegyűltek régi, szent helyükön. Imájukra egy csodás jelenés mutatta meg, hol van elrejtve a Fájdalmas Szűzanya szobra egy fatuskónál.
A 18. század elején a győri és a zágrábi püspökök nagy zarándoksereget vezettek ide. A Szűzanya közbenjárására súlyos betegek, leprások is meggyógyultak a szent forrás vizétől. 1736-ban renoválták a templomot, amely lakatlan területen, a vaspöriek gondozásában állt.
A 18. századi újjáépítésből származik a barokk oltár és az ablakok. A 19–20. században egyre több díszítménnyel, szoborral, képpel gyarapították a Szűzanya kegyhelyét.
Távoli vidékekről is nagyon sokan keresik fel, látogatják ismét az erdő övezte tisztáson, a patakok völgyébe szelíden hajló Csatárhegy alsó lankáján álló istenházát.
1945-ben szovjet csapatok pusztították a templomot. 1946-ban, majd 1968- ban renoválták.
1990-es évek közepén többször is tolvaj kezek rabolták értékeit. 1999 és 2002 között teljes külső és belső felújítást nyert a templom, a kápolnák, a zarándokház, a papi szoba lábas pajtával, a szentkút, a patak hídja, a bevezető út.
Új belső és külső padok, ülőhelyek, asztalok készültek tűzrakó hellyel. A négy évig tartó teljes felújítási munkálatokat magánszemélyek kezdeményezték, amit nagylelkű magánadományokból, a Szombathelyi Egyházmegye segítségével, művészet-történész, falrestaurátor feltáró munkájával és igen jelentős, önzetlen szeretetből fakadó közösségi munkával végeztünk.
A Zala Megyei Önkormányzat is anyagi segítséget nyújtott. Igen jelentős térítés nélküli munkát végeztek szakemberek, restaurátorok, fuvarozók, útjelző táblák készítői is.
Pusztacsatár nemzetünk történelmét, örömeit és fájdalmait, sikereit és tragédiáit őrzi. Főbúcsúja Nagyboldogasszony ünnepe.
Búcsús ünnep van Kisboldogasszony napján is, szeptember 8-án. Pusztacsatár a Szombathelytől a franciaországi Tours felé vezető Via Sancti Martini egyik állomása.
A zarándokút az európai kereszténység nagy szentjének, a 316- ban vagy 317-ben Savariában, a mai Szombathelyen született Szent Mártonnak állít emléket.
Márton e tájon haladt keresztül, mikor szülővárosából előbb Itáliába, majd onnan Galliába távozott. Katonaként Amiens kapujában megosztotta köpenyét egy koldussal, hogy példát mutatva kifejezze együttérzését a szegényekkel, elesettekkel.
A katonai pályát elhagyva térítő útra indult, keresztény közösségeket szervezett, kolostort alapított. Savariaba visszatérve édesanyját is megkeresztelte.
371-ben Tours város püspökévé választották. Szerénysége, közvetlensége és az általa véghezvitt csodák miatt nagy tiszteletnek örvendett. 397-ben halt meg.
Vaspör– Velence tégla haranglábja
A kommunizmus áldozatainak emlékműve - Vaspör
I. és II. Világháború áldozatinak emlékműve
Kőkeresztek
Pusztacsatári fogadalmi kereszt
A fogadalmi kereszt a középkori eredetű Nagyboldogasszony kápolna bejárata előtt áll. A felirat szerint Vaspör település állíttatta 1911- ben.(Pusztacsatár gépjárművel Ozmánbük felől közelíthető meg, de közigazgatásilag Vaspörhöz tartozik.) A talapzaton két készítő – Virág Sándor és Siposs Dezső – neve olvasható. Feltételezésem szerint a kereszt és a talapzat Virág munkája, a fa korpuszt készíthette Siposs Dezső. Siposs fiatal korában – műbútor -asztalosként – fával foglalkozott, csak később (1911 után) tanulta ki a kőfaragó szakmát.
Fölnagy-kereszt
A Vaspör környéki út menti kereszteken Krisztuson és a fiát sirató Márián kívül mellékalakok is megjelennek. Aki végigjárja a faluban és a határában lévő kereszteket, annak feltűnik a mellékalakok nagy változatossága. A kőfaragó a szentek „népes seregéből” válogatta ki a szenteket, figyelembe véve az állíttató (a „megrendelő”) elvárásait is. A Fölnagy család 1916-ban háborúban elesett fia emlékére állíttatott keresztet. Mellékalakként a talapzaton itt Szent József és Szent Mihály jelenik meg. A bal oldalt (a „sor elején”) álló József alakja az élet kezdetére utal, jobb oldalon (a „sor végén”) lévő Mihályé pedig a halálra. József attribútuma a liliom. Mihály főangyal csizmás lábával az előtte fekvő alakra tapos, lándzsájával átszúrni készül annak mellkasát. A keresztény mitológiában Mihály (épp úgy mint Szent György) a gonoszt, illetve az azt jelképező sárkányt döfi le. Vaspörön a Mihály előtt fekvő „lény” engem egy kiszolgáltatott és kétségbeesetten védekező emberre emlékeztet.
Néprajzi értékek
Zala megye nem volt kedvelt célállomása a néprajzi szakembereknek azokban az időkben, amikor még lehetett volna komolyabb értékeket feljegyezni, kutatni, gyűjteni. Ezért aztán e vidéken nincs is lejegyzett néptánc, sem felvétel. Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportja viszont nagyon aktív volt. 1967. július 20-án Paksa Katalin népzenekutató (érdekesség, hogy Ozmánbükről származik) gyűjtött Vaspör Velencén. Adatközlői voltak: Vaspöri Lajosné Török Kamilla (47), Török Istvánné Török Rozália (58). Ketten összesen 19 népdalt énekeltek el, rögzítették hangjukat, illetve kották is készültek. Ma ezek a hangfelvételek és kották is bárki számára hozzáférhetőek a Zenetudományi Intézet Népzenei Gyűjteményében. Interneten hozzáférhető a következő linken: https://zti.hungaricana.hu/hu/search/results/?list=eyJxdWVyeSI6ICJIRUxZX0lEPSgxNzE5MykifQ
Álló, háromszögű, kékkel vörössel hasított, vörössel és zölddel negyedelt címerpajzs. Jobb pajzsközépen lebegő ezüsttemplom, jobb pajzstalpon két ezüst hullámpólya. (A templom a csatári történelmi templomra emlékeztet, ill. a múltat jelképezi, de utal az alkotó emberre is. A két hullámpólya a patakokat jelképezi.) A bal pajzstalpon lebegő arany szőlőfürt, a bal pajzsközépen lebegő aranytúzok, bal a pajzsfőn aranyközepű, lebegő ezüst heraldikai rózsa (Mária-rózsa). A szőlő a gazdasági növényen túl, az örök körforgás: a halál, az újjászületés szimbóluma. A túzok ősi jelkép, a csatári templom domborművén volt megtalálható: túzok nyelvén rózsákkal. Színek: A vörös az erő, az uralkodás az élet színe, ősi klasszikus nemesi heraldikai szín, IV. László király címerének alapszíne. A kék és a zöld a természet, a nyugalom, a reménység színei. Az ezüst és az arany heraldikai mázak.
Vaspör fekvése és címere
E csodás kis település, kissé eldugva Zala megye északi részén fekszik, Zalaháshágy és Ozmánbük között, északi szomszédja, Hegyháthodász már Vas megye Körmendi járásához tartozik. A településen a Zalacsébtől a 76-os főútig vezető 7412-es út húzódik keresztül. A legközelebbi város Zalalövő. Különálló belterületi településrésze Velence, amely a község centrumától mintegy 4 kilométerre fekszik, délkeleti irányban. Közúton a 74 154-es úton érhető el, amely Zalaháshágy belterületének északi részén ágazik ki a 7412-es útból.
Álló, háromszögű, kékkel vörössel hasított, vörössel és zölddel negyedelt címerpajzs. Jobb pajzsközépen lebegő ezüsttemplom, jobb pajzstalpon két ezüst hullámpólya. (A templom a csatári történelmi templomra emlékeztet, ill. a múltat jelképezi, de utal az alkotó emberre is. A két hullámpólya a patakokat jelképezi.) A bal pajzstalpon lebegő arany szőlőfürt, a bal pajzsközépen lebegő aranytúzok, bal a pajzsfőn aranyközepű, lebegő ezüst heraldikai rózsa (Mária-rózsa). A szőlő a gazdasági növényen túl, az örök körforgás: a halál, az újjászületés szimbóluma. A túzok ősi jelkép, a csatári templom domborművén volt megtalálható: túzok nyelvén rózsákkal. Színek: A vörös az erő, az uralkodás az élet színe, ősi klasszikus nemesi heraldikai szín, IV. László király címerének alapszíne. A kék és a zöld a természet, a nyugalom, a reménység színei. Az ezüst és az arany heraldikai mázak.
Vaspör fekvése és címere
E csodás kis település, kissé eldugva Zala megye északi részén fekszik, Zalaháshágy és Ozmánbük között, északi szomszédja, Hegyháthodász már Vas megye Körmendi járásához tartozik. A településen a Zalacsébtől a 76-os főútig vezető 7412-es út húzódik keresztül. A legközelebbi város Zalalövő. Különálló belterületi településrésze Velence, amely a község centrumától mintegy 4 kilométerre fekszik, délkeleti irányban. Közúton a 74 154-es úton érhető el, amely Zalaháshágy belterületének északi részén ágazik ki a 7412-es útból.
Története, történelmi utalások
A község bár Zala megyéhez tartozik, de a Vasi- Hegyhát tájegység részét képezi. A hegyhát elnevezés, mint földrajzi köznév felszíni formára, tulajdonképpen egy dombháti fennsíkra utal. A hegyhát elnevezés a Vas megye déli részén, a Rábával párhuzamosan futó dombhát egészére ráillene, a terület azonban több kistájra tagozódik. Délnyugati végét az Őrség foglalja el, északkeleti része Kemeneshát néven ismert. A két kistáj közötti területre használatos a Hegyhát elnevezés.
A név viszonylag későn tűnt fel a forrásokban. A 16. század közepén a hegyháti nemesek felsorolásánál a Maráctól Vaspörig terjedő terület kisnemesi falvait említik. A 18-19. századi egyházi igazgatásban is használatos volt az elnevezés. A Hegyháti esperesi kerület a Vasvártól az Örségig terjedő területet jelölte. A Vasi-hegyhát korai története szorosan összekapcsolódik a vármegye kialakulásával. A Hegyháton vezetett ugyanis az a fontos útvonal (középkori néven Olasz út vagy Királyút), amely az ország központjából kiindulva tartott Észak-Itália irányába. Ennek a feltehetően római előzményekkel is rendelkező útvonalnak a védelmére épült fel az un. Római sánc, amely a korai magyar határvédelem egyik belső vonala. Az útvonal nyomvonala bizonyítottan a Vasvártól Gersekarát felé vezető út volt, így feltehetően Vaspör felé folytatódott.
A Hegyhát falvainak története is többnyire az államalapítás korára nyúlik vissza. A kisnemesi családok által lakott falvak feltehetően egykor a vasvári vár birtokai voltak, s a 13- 14. század során kerültek a várjobbágyokból nemesi sorba emelkedő családok kezébe. Magát a Hegyhát területét történeti szempontból leginkább ezek a kisbirtokok emelik ki. A hegyháti útvonal a fontosságát az egész középkoron át megőrizte. Az Itáliába tartó kereskedelemnek a török hódoltság vetett véget. A török megjelenése éles határt húzott a tájegység történetében. A hegyháti falvak a 16.-század végén behódoltak a töröknek, és a közvetlen fenyegetettségnek csak Kanizsa felszabadítása (1690) vetett véget.
A 16-17. századi reformáció a területen nem éreztette hatását, aminek az egyházi birtokok jelentős száma volt az oka. A török hódoltság nem okozott jelentős változást a táj településszerkezetében, a lakosság a nagyobb hadjáratok pusztításait leszámítva lényegében folyamatosnak tekinthető. Az újkorban a területet a nagybirtok túlsúlya jellemezte. A területet egészen a 20. századig a túlnépesedés és az elmaradottság ellen küzdött. Ezen csak némileg változtatott a Festetics birtokok 20. századi felparcellázása.
A földterület hiányának egyik következménye volt a nagy területű, irtásokon kialakított, állandó lakossággal is rendelkező szőlőhegyek elterjedése a 18. században. A terület egyik elmaradottságának oka a város és a piac hiánya. Elmaradottsága miatt a Hegyhát hasonló jellegű természeti értékekben és néprajzi-történeti emlékekben gazdag terület-, mint az Őrség. Értékeit az idegenforgalom máig nem ismerte fel, a Hegyhát, mint elmaradott térség érte meg a rendszerváltozást.
A földrajzi, környezeti adottságok és a hasonló adottságú, jobban ismert területek példája mutatja Vaspör határában, a Zala felé tartó Szélvíz és a Háshágyi-patak térségében is leginkább a dombok vízhez közeli lejtőinek alsó harmadán az újkőkor óta folyamatosan lehettek települések. A legkorábbi – pontosabban nem ismert helyről előkerült – leletek ebből a korszakból származnak Vaspör területén.
A terület az ókorban Salla (Zalalövő) territóriumához tartozott. A főutak a Vaspöri határt ugyan elkerülték, de a Római Birodalom egyik főútja, az Itáliát a Duna-vidékkel összekötő (újkori neve szerint Borostyánkő-útként ismert) főút – a mai 86-os számú főút nyomvonalán – nem messze tőle. Közeli lelőhelyek – temetkezésekből származó leletek utalnak a hunok és az avarok honfoglalás előtti jelenlétére.
Ezeket a magyar településtörténethez képest biztosan létezett előzményeket Vaspör határában – mint településhelyeket – azonban még nem ismerjük. Emiatt nem tudjuk, vajon befolyásolták-e a mai napig folyamatosan követhető településfejlődést.
A szlávok jelenlétére is szép számmal utalnak helynévi adatok a környéken. Szőce, vagy a határba olvadt Csatár neve mindenképp szláv közvetítéssel került a magyarba. A vidék helyneveinek nagyobb része viszont egyértelműen a magyarság korai megtelepedését bizonyítja a környéken.
A környék magyar honfoglalást követő megtelepedést tükröző településekre utaló tárgyi leletei és helynévi adatok bizonyítják, hogy a település már jóval első okleveles említését megelőzően is létezett. Neve a magyar toponímiában igen korainak számító puszta személyneves típushoz tartozik. Vaspör nevéhez több eredettörténet is kapcsolódik.
Egyik szerint a két megye Zala és Vas pereskedett a település hovatartozása kérdésében, innen Vas pör(per) név. Más források szerint esetünkben egy Wasbert – eredetileg német – személynévből lett a magyar Vaspör alak. Az sem kizárt, hogy Szent István kori német lovag áll a falunév hátterében, hasonlóan Hont, Vencsellő (Vecelin) stb. nevéhez. A határba beolvadt Csatár neve jellegzetes „szolgáltató” településre, pajzsgyártók lakóhelyére utal.
Velence neve is jellegzetes. A Velence, Venéce falunevek az észak-itáliai Velence környékéről áttelepített emberek falujára utalnak. A mai közigazgatási területen további középkori települések is lehettek, melyeknek azonban mai tudásunk szerint a korabeli írásos forrásokban nem maradt nyoma.
A település fejlődésének meghatározó tényezője volt a mindenkori útrendszer. A „hagyományos világ” alkonyán, 1806-ban Lipszky János által készített Magyarország térkép szerint Vaspört elkerülték a fontosabb utak. A mai Vaspör első biztos okleveles említése 1323-ból származik. Nem árt azonban felhívni a figyelmet arra, hogy Árpád-kori okleveleinknek – mérvadó becslés szerint – csak körülbelül 1 %-a maradt fenn, így egy-egy okleveles említést a véletlennek tudhatunk be és elvileg semmi akadálya a település akár 2-300 éve már tartó folyamatos létét feltételeznünk akkor, amikor „először” említik.
Vaspör a középkorban a háshágyi plébániához tartozott. Filiális templomát 1554-ben említik. A veszprémi egyházmegye zalai főesperességéből került át 1777-ben a Mária Terézia királynő által alapított szombathelyi egyházmegyébe, annak zalaegerszegi főesperességébe.
A településrendszer nyilvánvalóan középkori eredetű, kialakulása az árpádkorra tehető. Mindhárom középkori település neve (Vaspör,Velence, Csatár) ezekre az időkre vezethető vissza.
A helyi hagyományok szerint Velence azért Vaspör község közigazgatási területének része, mivel a törökdúlás idején – amikor Csatár elpusztult – a lakosság két irányba menekült: Vaspör ill. Velence településekre.
A történeti demográfia számadatainak segítségével képet alkothatunk a lakosság mennyiségi változásairól, ami természetesen kihatott a település belterületének változására is. Első számszerűen biztos adataink a II.József által elrendelt 1787. évi népszámlálás idejéből ismertek. Ekkor Vaspörnek 522 lakosa volt (154 házban). Fényes Elek a 19. század közepén a falu lakosságát akkortájt 350 főre becsülte. A népességszám 1910-ben 778 fő, 1920-ban 819 fő, 1941-ben már 1005 fő volt. A lakosság száma 1990-re, 480 főre csökkent. A jobbágyfelszabadítást követően indult meg nagyobb mértékben a megmaradt földesúri birtokokon a majorok kialakulása. Ezek virágkora a 19. század vége és a 20. század első fele volt. Ezek egyike volt a mára megszűnt Vaspöri- major.
A mai település még mindig őrzi középkori gyökereit, Velence településrész még ma is különálló. Az egykori Csatárból viszont már csak a templom maradt meg, melyet a 2. Világháború után helyreállítottak.
A Vasi-hegyhát hagyományos építkezésmódja a faépítkezés volt. Ezt még a földesúri tiltó rendeletek sem tudták megakadályozni. A falvak jobbágyai még a 18. század közepén is szinte korlátlanul irtották az erdőt szántóföldjeik és szőlőterületeik növelésére. Kíméletesebb építkezési mód volt, ha a ház talapzatát és a fő szerkezeti elemeit készítették csupán bárdolt technikával készült boronából, a falakat vesszőből fonták, és kívül-belül sárral tapasztották. A 18. század derekától a Hegyhát falvainak hagyományos fa- és sövényépületei mellett mind gyakrabban feltűnnek a tömésföldből épült lakóházak. Az égetett agyag viszonylag későn a 19. század második felében vált egyre fontosabb építőanyaggá a paraszti építőkultúrában.
E kortól elterjedt a keresztmestergerendák használata, ami a padlás teherbíró képességét jelentősen növelte. Az épületeket leginkább zsúppal fedték, a zsúptetőket hosszúszárú rozsszalmából készítették, melyet maroknyi kévékbe kötöttek. A cserépfedés a 19. század közepétől nyert teret a falusi építkezéseken. A cseréptetőt fazekasok készítették, egyenes végű sima zsindelyek formájában. A gazdasági épületeknél még sokáig fennmaradt a hagyományos építési mód. A népi építészet kiemelkedő alkotásai a téglából épített, oszlopos tornácok. Virágkoruk a 19. század derekán, a 20. század elején volt. Az épületek gerendákból rótt, deszkával borított oromzatai a 19. század közepétől gazdagon faragottak, nem egy esetben művészien festettek.
Épített értékei
Jézus Szíve-iskolakápolna
Vaspör községnek az 1900 – as évektől nem volt temploma. A Római Katolikus Egyház Klebensberg Kunó miniszter úr működése során épített egyházi iskolát Vaspörben, az 1920 – s évek közepe táján. Ezen iskola egyik külön álló épülete, terme adott otthont a szentmisének. Miután helyben a faharangláb állaga oly mértékben megromlott, hogy már nem volt felújítható, az út mentén álló egyházközségi iskola elé épített a falu egy tégla harangtornyot, melyet összenyitottak az épülettel, ill. attól un. Spanyolfallal választották el.
Hétköznap a teremben oktatás folyt, vasárnap pedig összenyitva a harangtorony alatti kápolnával, szentmise. 2000-ben megszűnt az általános iskola, azóta az épület kizárólag templomként funkcionál. 2003-ban kezdődött az épület felújítása, mely során megemelték a harangtornyot, megfordították az oltárt, és a teljes elektromos hálózat, burkolat és vakolat új felületet kapott.
Pusztacsatár, Nagyboldogasszony templom és zarándokhely
Pusztacsatár Vaspör község külterületén, a Háshágyi patak és a Szélvíz patak egybefolyásánál lévő, lankás erdei tisztáson található ősi, Szűz Mária tiszteletére szentelt kegyhely, zarándokhely.
A Vashegy, a Csatárhegy és a Remete öleli körbe a számos forrás öntözte termékeny völgyet.
A zarándok könnyen bejut e gyönyörű helyre a 76-os főútról, a Vas és a Zala megyék határát jelző tábláktól Ozmánbük községen át. Csatár község neve a pajzskészítők, fegyverkovácsok emlékét őrzi. Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt temploma elődeink hitét és szeretetét hirdeti.
Román stílusban épült tornya, az oltár téglaalapja, a szentély diadalíve, sokszor javított falainak alapjai a középkori plébániatemplom tanúi. Csatárt és Remetét a török hadak pusztították el.
A falu ezután kapta a puszta előnevet. Zarándokhellyé a pusztulás évtizedeiben vált, amikor a török portyázásoktól gyakran zaklatott hívek összegyűltek régi, szent helyükön. Imájukra egy csodás jelenés mutatta meg, hol van elrejtve a Fájdalmas Szűzanya szobra egy fatuskónál.
A 18. század elején a győri és a zágrábi püspökök nagy zarándoksereget vezettek ide. A Szűzanya közbenjárására súlyos betegek, leprások is meggyógyultak a szent forrás vizétől. 1736-ban renoválták a templomot, amely lakatlan területen, a vaspöriek gondozásában állt.
A 18. századi újjáépítésből származik a barokk oltár és az ablakok. A 19–20. században egyre több díszítménnyel, szoborral, képpel gyarapították a Szűzanya kegyhelyét.
Távoli vidékekről is nagyon sokan keresik fel, látogatják ismét az erdő övezte tisztáson, a patakok völgyébe szelíden hajló Csatárhegy alsó lankáján álló istenházát.
1945-ben szovjet csapatok pusztították a templomot. 1946-ban, majd 1968- ban renoválták.
1990-es évek közepén többször is tolvaj kezek rabolták értékeit. 1999 és 2002 között teljes külső és belső felújítást nyert a templom, a kápolnák, a zarándokház, a papi szoba lábas pajtával, a szentkút, a patak hídja, a bevezető út.
Új belső és külső padok, ülőhelyek, asztalok készültek tűzrakó hellyel. A négy évig tartó teljes felújítási munkálatokat magánszemélyek kezdeményezték, amit nagylelkű magánadományokból, a Szombathelyi Egyházmegye segítségével, művészet-történész, falrestaurátor feltáró munkájával és igen jelentős, önzetlen szeretetből fakadó közösségi munkával végeztünk.
A Zala Megyei Önkormányzat is anyagi segítséget nyújtott. Igen jelentős térítés nélküli munkát végeztek szakemberek, restaurátorok, fuvarozók, útjelző táblák készítői is.
Pusztacsatár nemzetünk történelmét, örömeit és fájdalmait, sikereit és tragédiáit őrzi. Főbúcsúja Nagyboldogasszony ünnepe.
Búcsús ünnep van Kisboldogasszony napján is, szeptember 8-án. Pusztacsatár a Szombathelytől a franciaországi Tours felé vezető Via Sancti Martini egyik állomása.
A zarándokút az európai kereszténység nagy szentjének, a 316- ban vagy 317-ben Savariában, a mai Szombathelyen született Szent Mártonnak állít emléket.
Márton e tájon haladt keresztül, mikor szülővárosából előbb Itáliába, majd onnan Galliába távozott. Katonaként Amiens kapujában megosztotta köpenyét egy koldussal, hogy példát mutatva kifejezze együttérzését a szegényekkel, elesettekkel.
A katonai pályát elhagyva térítő útra indult, keresztény közösségeket szervezett, kolostort alapított. Savariaba visszatérve édesanyját is megkeresztelte.
371-ben Tours város püspökévé választották. Szerénysége, közvetlensége és az általa véghezvitt csodák miatt nagy tiszteletnek örvendett. 397-ben halt meg.
Vaspör– Velence tégla haranglábja
A kommunizmus áldozatainak emlékműve - Vaspör
I. és II. Világháború áldozatinak emlékműve
Kőkeresztek
Pusztacsatári fogadalmi kereszt
A fogadalmi kereszt a középkori eredetű Nagyboldogasszony kápolna bejárata előtt áll. A felirat szerint Vaspör település állíttatta 1911- ben.(Pusztacsatár gépjárművel Ozmánbük felől közelíthető meg, de közigazgatásilag Vaspörhöz tartozik.) A talapzaton két készítő – Virág Sándor és Siposs Dezső – neve olvasható. Feltételezésem szerint a kereszt és a talapzat Virág munkája, a fa korpuszt készíthette Siposs Dezső. Siposs fiatal korában – műbútor -asztalosként – fával foglalkozott, csak később (1911 után) tanulta ki a kőfaragó szakmát.
Fölnagy-kereszt
A Vaspör környéki út menti kereszteken Krisztuson és a fiát sirató Márián kívül mellékalakok is megjelennek. Aki végigjárja a faluban és a határában lévő kereszteket, annak feltűnik a mellékalakok nagy változatossága. A kőfaragó a szentek „népes seregéből” válogatta ki a szenteket, figyelembe véve az állíttató (a „megrendelő”) elvárásait is. A Fölnagy család 1916-ban háborúban elesett fia emlékére állíttatott keresztet. Mellékalakként a talapzaton itt Szent József és Szent Mihály jelenik meg. A bal oldalt (a „sor elején”) álló József alakja az élet kezdetére utal, jobb oldalon (a „sor végén”) lévő Mihályé pedig a halálra. József attribútuma a liliom. Mihály főangyal csizmás lábával az előtte fekvő alakra tapos, lándzsájával átszúrni készül annak mellkasát. A keresztény mitológiában Mihály (épp úgy mint Szent György) a gonoszt, illetve az azt jelképező sárkányt döfi le. Vaspörön a Mihály előtt fekvő „lény” engem egy kiszolgáltatott és kétségbeesetten védekező emberre emlékeztet.
Néprajzi értékek
Zala megye nem volt kedvelt célállomása a néprajzi szakembereknek azokban az időkben, amikor még lehetett volna komolyabb értékeket feljegyezni, kutatni, gyűjteni. Ezért aztán e vidéken nincs is lejegyzett néptánc, sem felvétel. Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportja viszont nagyon aktív volt. 1967. július 20-án Paksa Katalin népzenekutató (érdekesség, hogy Ozmánbükről származik) gyűjtött Vaspör Velencén. Adatközlői voltak: Vaspöri Lajosné Török Kamilla (47), Török Istvánné Török Rozália (58). Ketten összesen 19 népdalt énekeltek el, rögzítették hangjukat, illetve kották is készültek. Ma ezek a hangfelvételek és kották is bárki számára hozzáférhetőek a Zenetudományi Intézet Népzenei Gyűjteményében. Interneten hozzáférhető a következő linken: https://zti.hungaricana.hu/hu/search/results/?list=eyJxdWVyeSI6ICJIRUxZX0lEPSgxNzE5MykifQ
